Ezüst szalagra Ezüst érem! Több mint 5 óra versenyzés után, alig több mint egy perc hátránnyal a második helyen futottunk be az idei Ezüst Szalag éjszakai versenyen. Ez az egyik kedvenc versenyünk, mivelhogy nagyon jó gyakorlási lehetőséget kínál a Kékszalag éjszakai szakaszára, amire az utóbbi években katamaránok esetében is egyre sűrűbben van példa.
A szombat estére beharangozott hidegfront nem sok jót ígért a mezőny számára, így rendkívüli óvatossággal érkeztünk mi is a rajtra, ám a csodálatos esti időjárásban sikerült még a front betörése előtt teljesíteni a pályát. Két nagyon komoly barátunk is megjelent a versenyen: A New Black Jack és az MKB-Prospex DC35-ös hajója is. Mindkét csapattal az elmúlt években komoly küzdelmet folytatunk, ám ez a versengés az idei évben szintet lépett, és ez láthatóan nagyon jót tesz a csapatoknak, hiszen egymást sarkaljuk egyre jobb teljesítményre.
A rajt utáni közel 40 km-es és 3 órás cirkáló szakasz nem sok jóval kecsegtetett minket, hiszen kreuzban pici hátrányban vagyunk a DC-khez képest, így a célunk az volt, hogy minimalizáljuk az ezen a szakaszon várható hátrányunkat. A Kaiser Kristóf vezette az MKB- Prospex a kifújt, egyenletes szélben, lassan de biztosan megevett minket élességben, majd New Black Jack-et is. A balatongyöröki fordító bója pedig északabbra került kihelyezésre, mint ahogy vártuk, így a déli taktikánkkal is gyűjtöttünk még egy pici hátrányt. A fordító bóját Kristófék vették elsőnek, majd érkezett a New Black Jack és közel 15 perc késéssel mi vettük harmadikként a bóját.
A visszaúton a raumos szakaszon a táv feléig nekünk fújt a szél, komoly 16-18 csomós sebességgel és jó mélységgel közelítettünk a két ellenfelünkre. Közben teljesen lement a nap, így kb a féltávnál már a sötétben ért minket a szél nem várt gyengülése. Maradtunk a déli parton, és teljesen egyedül vitorlázgattunk visszafelé, mivelhogy a hold fénye semmire nem volt elég, így szem elől tévesztettük ellenfeleinket. Szemes magasságában értük be újra barátainkat, a New Black Jack-et a déli parton előztük meg jó tempóval, majd a nem sokkal előrébb vitorlázó MKB- Prospex-et vettük célba, ám a befutóig őket már nem sikerült beérnünk. Így másodikként értünk célba, hátrányunk 1 perc 16 másodperc, és a 80 km táv megtétele után a New Black Jack hátránya is mindössze 4 perc volt.
A 3 évvel ezelőtti Ezüst szalag versenyt mi nyertük meg, az azt követőt a New Black Jack csapata, most pedig Kristófék nyerték, így mindenki elégedett lehet ezzel a versennyel.
Gratulálunk az MKB - Prospex csapatának az első helyhez, nagyon szépen és tisztán vitorláztak és a Roland Gäbler vezette New Black Jack csapatnak, nem adták könnyen a második helyet, a versenyen részt vett összes csapatnak, hiszen az ezt követően megérkező hidegfront nem kis kihívást jelentett a versenyben lévőknek, és köszönjük a Spartacus Vitorlás Egyletnek a rendezést.
Fotók: Böröczky Bulcsú